Életem első okostelefonja

Zsarolómnak hála, szert tettem életem első okostelfonjára. Semmi extra, egy Nokia N95-ös, bár ez nekem nagy lépés, mert én már a w@p-nál lemaradtam erről az egész mobiltelefonos dologról. Valahogy mindig is gyanús úri huncutságnak tartottam. Hát ez most megváltozott.

Két nap után már látom rá fogok kattanni erre a telefonos témára, ágyban, vécén, fürdőkádban, buszon, metrón, villamoson, hehe, kurva jó. Maga a whole concept, hogy mobilon lehet netezni nagyon király, most szépen behozom a több éves lemaradásomat.

Tellára tegnap telepítettem egy csomó mindent, találtam progit ami értelmesen mutatja a használt adatforgalmat, látszik, hogy olyan emberek írták, akik lényegretörőek voltak (egy dolgot kell megadnod: hány megád van). Innét hó végéig nézve két sávot rajzol ki: mennyi szabad kapacitásod van még és mennyi idő van még hó végéig. Kurva jó, még a számokat se kell elolvasni, rápillantasz és "érzed", hogy hol tartasz. Az ilyet szeretem.

Felraktam a BirdStep SmartConnectjét is, és be is állítottam három csoportot (csak wifi, wifi+mobil, csak mobil), ennek ellenére otthon néha átváltott mobilra, ha nem talált wifit, ez nem tetszik, még mindig nem érzem, hogy full controll lenne a kezemben, mikor hová csatlakozik. Aztán van, hogy megtalálja a vállalati wifit és kiírja, hogy kéri a jelszót, de nincs lehetőség ennek a bevitelére (Hot-spot login: de nem lehet ide adatokat bevinni, az összes létező gombot végignyomtam, egyedül egy yes-no párost lehet elfogadni, no esetébenkilép, yes esetében elkezdi betölteni a böngészőt, de nem történik semmi)

Az sem tetszik, hogy az user interface-en nincs egy állandó, programok által nem felülírható hely, ahol kijelezné az aktív connectionöket.

Szépen testreszabtam a menüket, a shortcutokat az active standby apps-okat, kezdem kitapasztalni a számomra ideális sorrendet, nagyjából a használatával már nincs gond.

Felraktam az Opera Mini-t, de nagyon sokszor kidob, hogy nincs elég memóriája, meg lassabbnak tűnik, mint ez a webnwalk-os cucc, úgyhogy inkább utóbbit használom. Azon gyorsabban tudom olvasni a Readert meg a twittert.

A Google Buzz-t sehogy sem tudom elérni egyelőre, sem a Gmail alkalmazásból, sem a böngészőkből indítva. Felraktam a Google Search app-ot, ami jó, mert a kis cerka gombbal lehet indítani a keresést, egy shortcuttal kevesebb.

Anikó nevét továbbra sem kapcsolja hozzá a telefonszámához, ha sms-t ír, vagy ha hív, mindig a számból kell kitalálni, hogy jé, ez a feleségem. Mondjuk nem baj, legalább megjegyzem végre 10 év után a telefonszámát :-)

A Fringe nem szereti a vállalati wifit, nem hajlandó felmenni rá, nem tudom miért, egy darabig tölt, aztán átlép a következő connectionre, miközben a többi progi viszonylag jól használja. Az otthoni wifivel semmi baja.

Egyelőre ezek a tapasztalatok, lesz még poszt :-)

About

Tematikátlan nem-én félgeek hobbiblog, minden kommentelőt puszilok.

fő blog:
http://asszem.blog.hu

jóga blog:
http://asszem.blogspot.com

Twitter:
http://twitter.com/Asszem

Tumblr:
http://asszem.tumblr.com/

Postafiók:
113. Bp.

Twitter